2.Rész

2.Rész 
Jössz és kész

Sziasztok!
Hoztam a második részt, remélem tetszeni fog!
A következő részt jövöhét közepén hozom!
Jó olvasást!
xx

Louis szemszöge 

-Tommo, benne vagy az újságban! Nem is mondtad, hogy ilyen béna voltál! -dobott elém Harry egy újságot, amiben valóban én voltam, amikor pár napja neki mentem Lilinek.

-Ja, semmiség! -legyintettem. 

-Paul viszont nem így fogja gondolni...-húztam el a számat. 

Arra gondoltam, hogy felhívom Lilit, elvégre tudnia kell róla, főleg, hogy nem az ő kocsija volt, szóval el kéne tüntetnie a közelükből ezt az újságot.

-Szia, Louis vagyok! Jól vagy? 

-Szia! Igen, köszi. Te? 

-Én is, köszi. Figyelj, valamit el kéne mondanom, lehet nem fogsz neki örülni. -kezdtem bele.

-Mondjad, de gyorsan légyszi! -sürgetett.

-Benne vagy az újságban, vagyis te annyira nem látszol, de a kocsi igen. 

-Mi? -kérdezte kiabálva. -Hogy lehet ez? Nem volt olyan nagy dolog! 

-Hát, valóban, de...tudod mit? Olvasd el a cikket és utána, ha még szóba állnál velem, hívj fel!

Gondolom, ő nem tudta, hogy valamilyen szinten híres vagyok. 

-Megvan a száma? -röhögött Harry.

-Meg, vele voltam múltkor moziba, tudod, amikor El is jött volna, de végül nem. -emlékeztettem. 

-Ja, ahova nem hívtál! Világos...

-Majd máskor! -mosolyogtam. 

-Szemét, én akkor mentem volna, különben is, a csaj most megtudja, hogy híres vagy, utána már szóba sem fog veled állni! Vaagy! A rosszabbik: kihasznál! Vigyázz vele Tomlinson! -sétált el komolyan.

Lili szemszöge 

Eléggé meglepett Louis hívása, utoljára pár napja találkoztam vele, úgy volt, hogy bemutatja a barátnőjét, állandóan róla áradozott, nagyon szeretheti. 

Azt hittem többet már nem is fogunk beszélni, én nem akartam keresni. Kedves volt, jót lehetett vele beszélni, de kicsit távolságtartó volt, igaz, én is. 

Na, de visszatérve a hívására! 

Ahogy letettem, átnéztem az összes újságot itthon, a postaládába is benéztem, a legutolsó újság volt az, aminek a címplapján rajta voltam, az még annyira nem gáz, de anya kocsija is! 

Ráadásul ez egy ingyenes újság, a környék hírei vannak benne, anyáék szokták olvasni.

Persze nem csak mi voltunk a címlapon, a nagyobb képen egy beteg kislány volt és volt több kicsi kép, azok között volt a mienk is. é

Amint elolvastam a cikket hozza, azt hittem rossz oldalra lapoztam. 

"Louis Tomlinson neki ment a magyar modellnek, mégsem kapta meg a jogsit?

2014. 06.16-án Louis Tomlinson (22), a One Direction egyik tagja neki ment egy kocsinak. Pár hete arról számoltunk be, hogy átment a vizsgán és megkapta a jogosítványt, de most már kétségeink vannak.  A fiatal énekes a húgáért mehetett az óvodába. Hosszas beszélgetés után a lány és Tomlinson elhajtottak. 2 nappal rá egy pláza mozijában kettesben látta őket egy olvasónk. Vajon Louis lecserélte kedvesét?"

Milyen banda? Honnan ismerik Louis-t? És miért gondoljak azt, hogy együtt vagyunk? Annyi kérdés volt a fejemben, nem értettem semmit. Egyet tudtam csak: az újságot elkell tüntetnem. Felszaladtam a szobámba, összetéptem azt az oldalt és kidobtam, kiürítettem a szemetesemet, majd vissza mentem a szobámba. 

Elővettem a laptopomat és utána néztem volna az említett bandának, de elfelejtettem a nevét. Louist ciki lett volna ezért felhívni, így csak az ő nevét írtam be. Ez is elég volt bőven!  

Rámentem a képekre, ott néhányon több fiúval volt, szerintem egyidősek lehetnek. Van Wikipedia oldaluk is, szóval tényleg híresek lehetnek, ehhez képest még soha nem hallottam róluk. Nem tudom mit kéne mondanom Louis-nak, szerintem az a legjobb, ha egy ideig nem beszélünk. 

Na, de én ezt nem bírtam ki, túl sok volt a megválaszolatlan kérdés. Hívtam is. 

-Halló?  Liam vagyok, Louis éppen fürdik. -szólt bele egy ismeretlen hang.

-Szia! Rendben, akkor majd hívom később! Szia! -tettem volna le. 

-Várj! Megtudtad? -kérdezte.

-Mit? -kérdeztem, de egyből le is esett -Ja, azt...igen. Na, de akkor majd hívom! -tettem le most tényleg.

Lementem a nappaliba megnézni, hogy itt van-e még a bébiszitter, de nem volt. 

Jó, hogy szolt...

A húgom a szobájában aludt, már 8 óra volt, vacsorázni akartam, amikor Louis hívott.

-Szia Louis! 

-Szia, hallom megtudtad...

-Igen, és sajnálom, hogy ilyen kínos helyzetbe hoztalak vagy hogy te hoztad magad! -nevettem el magam. 

-Én is, hogy most nagyon ki lesznek rád akadva! -vágott vissza. 

-De egyébként miért nem mondtad el? -kérdeztem komolyabban. 

-Mit? Hogy híres vagyok és éppen mellettünk ott van egy ember, aki fényképez minket? Vagy hogy a moziban miért bámult minket sok lány? De igazából te sem mondtad el, hogy modell vagy. Ezt jó lett volna tudni. Pontosabban én tudtam, mert ismerős voltál. -mondta mérgesen.

-Nem, csak...mindegy! Minek mondjam? -nevettem.

-Nem tudom! És én? Na, de ezek után akkor már nem is fogunk beszelni? 

-Miért ne? Én leszarom, hogy ki vagy! -mondtam őszintén. 

-Ez fajt...de végre valaki! -röhögött. 

-Bocsi, de én ismerem az ilyet és tudom, hogy milyen rossz tud lenni. -mondtam szomorúan.

-Figyelj, nem szeretnél eljönni az egyik koncertünkre? -kérdezte vidáman.

-Nem! -válaszoltam egyszerűen. 

-Mi? Miért? -kérdezte meglepetten. 

-Mert így is tökre bekavartam, nem kell, hogy ott is lássanak.

-De csak egyre, kérlek! Azelőtt bemutatlak mindenkinek! -könyörgött.

-De Louis...-kezdtem volna, de közbeszólt. 

-Nem! Jössz és kész! -tette le. 

A bejárati ajtót hallottam becsapódni majd anya hangját.

1.Rész

1.Rész   Louis

Képzelj el egy boldog családot. Megvan? Például amint éppen a karácsonya körül szaladgál nevetve egy kislány az öccsével és a szüleivel.

Ezután egy szomorú családot. 

 Megvan? Például amint éppen a kislány és a kisfiú az anyukájával és egy férfival játszik. Miközben az apukájuk teljesen máshol van. Teljesen más emberekkel. Most már az új családjával szaladgál nevetgélve a karácsonyfa körül.

Valószínűleg én soha többet nem fogom újra átélni azt, hogy újból egy család leszünk. Főleg ebben a helyzetben.

Teljesen átlagos nap volt a mai, anyának segítettem a boltban, felakasztottam egy kabátot, majd szóltam neki, hogy elmegyek kávéért.

Szerencsére anya boltja egy elég ismert helyen van, nagyon közel van minden. 

-Szia Lili! -intett egy nő.

-Szia! -vettem le a szemüvegem, hátha felismerem, de nem. 

-Kate vagyok...-vette le ő is egy pillanatra a napszemüveget.

-Jaa, bocsi, csak a szemüveg...-mondtam zavartan. 

-Semmi gond -mosolygott- Anyukád bent van? Éppen hozzátok tartottam, kéne egy táska, de nem tudom milyet is akarok, gondoltam ő segíthetne.

-Persze, bent van. -bólintottam. 

-Te vissza mész? Mert akkor megvárlak. 

-Rendben, köszi. -siettem be a kávézóba.

Pár perc múlva már vissza felé sétáltunk.

-Szia Kate! -ölelte át anya.

Én úgy döntöttem, hogy haza megyek, elköszöntem tőlük és kiléptem London forgalmas utcájára. Ez az, amit még mindig nem sikerült megszoknom.

Utálok itt buszozni, állandóan tömve van, viszont az a szerencse, hogy egy megállónyit kell csak menni, azt pedig, ha nem vagyok fáradt sétálva teszem meg. 

Nem volt otthon senki, amint ledőltem a kanapéra, csörgött a telefonom. Anya hívott, hogy el kéne mennem a húgomért az óvodába. Felpattantam, felvettem a cipőmet, bedobtam a kocsiba a táskámat és elindultam.

Tudtam, hogy anya nagyon le fog szidni, hogy nem a saját kocsimmal mentem, de nem akartam bajlódni a gyerek üléssel és bármennyire nem bízik bennem, tudok vezetni, az tény mondjuk, hogy az enyémet könnyebben.

Éppen leparkoltam, amikor óriási ütést éreztem. 

Káromkodva szálltam ki és idegesen néztem a mögöttem álló autóra. 

-Bocsi, nagyon sajnálom! -sétált felém a fiú.

Nem foglalkozva vele néztem meg, hogy mennyire látszik. Nem tudom hogy lehetek ennyire szerencsés, de csak egy pici horpadás lett rajta, azt hittem szinte leszakadt a hátulja.

Sóhajtva álltam fel, amikor vakut láttam villanni. Esküszöm, az volt! De mégis honnan? Annyira megijedtem, hogy képzelődök?

-Semmi gond...-néztem rá nyugodtabban.

-Csak tökre elbambultam, meg amúgy azt hittem nem állsz meg, szóval te is hibás vagy, mert nem voltál egyértelmű! -mutogatott. 

-Én? -kérdeztem dühösen -Már bocs, de kellett volna hagynod egy kis helyet a kocsi között, én tök egyértelműen beálltam.

-Jó, a lényeg, hogy nem komoly. Írjunk papírt vagy valamit? Kifizessem a javíttatást? -ajánlotta fel.

-Hát, ha már te jöttél nekem...-gondolkoztam el.

Csörgött a telefonom, anya volt az ismét. 

-Hol vagy? Most hívott az óvónő, hogy még mindig nem mentél érte, történt valami? 

-Szia! Dehogyis, éppen most parkoltam le, minden oké. -nyugtattam meg. 

-Melyik kocsival mentél? 

-Hat, a tiéddel, de azért, mert siettem és most is sietnék, szóval...-próbáltam lerázni, mert meg megkellet beszélnem a sráccal ezt az egészet. 

Anya idegesen letette. 

-Bocsánat, szóval, akkor megoldható lenne? -kérdeztem.

-Aha, de még ma kéne, mert én nem leszek itthon utána pár napig és ahogy hallom, nem is a te kocsid. 

Na, kösz. Még párszor nem akar valaki emlékeztetni? Megmondtam neki, hogy mindjárt jövök, ő is egyébként ugyanabba a csoportba ment, amelyikbe én. 

A húgom mellettem sétálva mesélte, hogy ma milyen ajándékot készített anya szülinapjára. Észre sem vette, hogy a kocsival mi történt, beraktam az ülésbe és lehúztam az ablakot. A kocsinak dőlve vártam, hogy vissza jöjjön a fiú, pár perc múlva meg is pillantottam, egy kislányt fogva  sétált a kocsi felé.

-Szija! -mosolygott rám a szőke lány. 

-Szia! -mosolyogtam vissza rá.

-Na, szóval van egy szerelő ismerősöm, felhívtam és most eltudunk hozza menni. 

-Oké, de addig hova rakom? -mutattam a kocsiban ülő húgomra. 

-És én szerinted? Amúgy gondolom várni kell, keresünk valami játszóteret a közelben. 

-Oké, de akkor mehetünk? -sürgettem. 

Ő csak bólintott és beültek. 

-Figyelj, most még nem haza megyünk, hanem egy nagyon érdekes helyre, de anyának erről egy szót se, rendben? -néztem hátra, miközben bekötöttem magamat. 

-De hova? -nézett rám nagy szemekkel.

-Majd megtudod! 

Egész hamar oda is értünk, beálltam egy garázsba, beszéltünk a férfival, elmondta, hogy mennyi idő és hogy mennyibe fog kerülni.

Felemeltem Sophie-t és úgy sétáltam Louis mellett, és nem, még mindig nem mondta el a nevét, csak így szólította a szerelő.

-Egyébként Louis Tomlinson a nevem. -nézett rám röhögve és nyújtotta a kezét.

-Lili Miller! -fogtam meg.

-Nem angol vagy, ugye? -nézett furcsán.

-Magyar vagyok. -világosítottam fel.

-Tudtam! Mert a kocsi... meg olyan ismerős voltál! -magyarázkodott. 

-Mi van a kocsival? -kérdeztem.

-Hát, olyan...nem tudom?! Mármint, itt a legtöbb embernek nem ilyen kocsija van, hanem kisebb és nem ilyen márkás.

Igazán tapintatos srác ez a Louis, tényleg.

Inkább tereltem a témát, mert nehogy már egy idegennel beszéljem meg a családom anyagi hátterét.

-Tudtad, hogy a húgod ugyanabba a csoportba jár, amelyikbe az enyém? -kérdezte mosolyogva.

-Igen, az előbb jöttem rá. 

A kocsi 5 körül lett kész, addig Louisal mindenféléről beszéltünk, meg is adta a telefonszámát, elkérte az enyémet is. Néha úgy éreztem, hogy kicsit őrült, elég sokat beszélt, nagyon lefárasztott.

Azt mondta, hogy felfog hívni, mert be akar mutatni a barátnőjének. Na, most ez célzás volt, hogy ne másszak rá? Őszintén nekem nem tetszett, inkább én éreztem néha úgy, hogy valamit nagyon akar tőlem.

Prológus

Ahogy ránéztem, mint a villám úgy csapott belém a felismerés. Ez elég nevetséges, hiszen már hónapok óta ismerem. Bármennyire is megakarom kapni, erről nem szabad tudnia. Soha. Úgy szép, ha barátok maradunk, talán néha egy kis extrával. Majd jön valaki más, aki mellett nem lenne ennyire komplikált az élet. Csak jót teszek neki is, ha titokban tartom. Elmosolyodva néztem rá az egyik közös képünkre. Vajon lehetek még mellette ilyen boldog?